fbpx
Oldal kiválasztása

Noha azt gondolhatnánk, hogy a palackozott víz egy új találmány, valójában már a 18. század második felében kezdett elterjedni. Száz évvel később már millió számra vásárolták, ennek oka pedig egyszerű és logikus volt, ekkoriban még ugyanis joggal tartottak az emberek az egyéb forrásokból származó ivóvizek minőségétől.

Míg azonban a 19. században ennek az érvnek bőven volt létjogosultsága, addig ez ma már koránt sincs így. A fejlett országok többségében – így Magyarországon is – a csapvíz minősége kifogástalan, gyakorlatilag ásványvíz minőségű, így az egészségügyi szempontok miatti aggodalom rég idejétmúlt. Akkor mégis vajon mi állhat amögött, hogy a palackos vizek piaca egy 280 milliárd dollárt is meghaladó üzlet? A statisztikák alapján több mint 600 millió háztartásban fogyasztják rendszeresen, ami egy őrületes szám, ez ugyanis nagyjából egy millió eladott üveget jelent percenként, azaz évente közel négyszáz milliárd liter víz kerül így a vevőkhöz.

 

De miért választják ennyien ugyanazt a vizet, jóval drágábban?

Két fő oka van annak, hogy a palackozott ásványvizek még mindig ennyire népszerűek – noha e tekintetben azért ma már szerencsére érzékelhető némi változás -.
Az egyik, hogy az emberek egy jelentős része még mindig egészségesebbnek gondolja ezeket a termékeket a csapvíznél. Természetesen vannak olyan országok, ahol nagyon is van létjogosultsága a palackozott víznek – gondoljunk csak például egyes afrikai területekre -, sőt, arra is bőven láthatunk példákat, amikor egy fejlett ország bizonyos területein kell biztosítani a tiszta ivóvizet – például áradások, vagy fertőzött vízkészlet idején -, ám a legtöbb esetben nem állnak ilyen okok a háttérben. Egyszerűen csak az emberek fejében az a kép él, hogy a boltban kapható ásványvíz sokkal jobb, mint az, ami otthon folyik a csapból.
Ez az egyik befolyásoló tényező, a másik azonban egy ennél sokkal prózaibb ok, mégpedig a kényelem. Kár is lenne tagadni, sokszor óriási könnyebbséget jelent leemelni a boltok polcairól egy – akár hűtött – palackot, és miután elfogyasztottuk, azonnal meg is szabadulhatunk az üvegtől. Ám ez a legtöbb esetben szokássá alakul és olyankor is palackozott vizet fogyasztunk, amikor az amúgy semmi nem indokolja – például otthonunkban -.

 

A tisztított víz minden szempontból optimális megoldás

Az elmúlt években egyre erősödtek azok a hangok, amelyek a palackozott ásványvizek különféle veszélyeire próbálják meg felhívni az emberek figyelmét. Egyrészt nem szabad elmenni amellett a tény mellett, hogy ezeknek a termékeknek egy jó része egyszerű – szűrt – csapvíz, így a fogyasztásuk nem jár egészségügyi előnnyel. Valójában azonban a szűrt víz fogyasztása tökéletesen megfelelő a szervezet számára, így mindössze azt a kérdést érdemes feltenni, hogy miért is fizetünk – minimum – százszoros árat ugyanazért a termékért. Csak mert készen kapjuk palackozva, és nem nekünk kell beletölteni egy tetszőleges üvegbe? Mert a csapvíz esetében érzünk némi mellékízt? Az esetek nagy részében ugyanis tényleg csak ennyi áll a háttérben. Erre azonban tökéletes megoldást jelent egy jó minőségű vízszűrő felszerelése, ami pontosan olyan minőségű ivóvizet állít elő, mint amilyenek a palackozott megoldások.

 

A környezet is hálás lesz, ha  váltunk

Sőt, a környezet mellett a szervezetünk is. Kevés szó esik ugyanis a palackos vizek veszélyeiről – illetve hátrányairól – az egészségügyi szempontok tekintetében, szerencsére azonban egyre több vizsgálatot végeznek a témában. Az eredmények pedig több esetben lehangolóak voltak. A Nemzeti Egészségügyi Intézet átfogó mérése során 259 különböző – ismert – palackozott vizet ellenőrzött a világ minden tájáról, amelyek 93 százaléka tartalmazott mikroműanyagot. Nem egy esetben nagy mennyiségben – volt olyan márka, amelynél ez az érték meghaladta a 10 ezer részecskét literenként -. A mikroműanyag pedig hosszú távon fejti ki roncsoló hatását a szervezetben, és a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a rák, illetve különböző autoimmun betegségek kialakulásában is szerepe lehet. Ezen felül valós problémát jelent a különböző baktériumokkal való esetleges szennyeződés – mint amilyen például az E.coli -, illetve a penészesedés is. Amikor felelős hozzáállásról van szó, akkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a palackozás mekkora környezeti terhelést okoz. A folyamat ugyanis rendkívül vízigényes, egy átlagos palack előállításához akár 7 litert is elhasználnak a gyártás során. Az üveg ugyan jobb alapanyag – lenne -, ám az is túlságosan energiaigényes, és sérülékenysége, illetve kényelmetlensége miatt nem is terjedt el annyira. Végül pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy rengeteg szemét termelődik, amelyet szállítani, kezelni kell, arról nem is beszélve, hogy a megsemmisítése is gyakran kimerül az égetésben, ami plusz teher a bolygó számára – a legtöbbször teljesen feleslegesen.

 

A tisztított víz a megoldás

Akár komplett szűrőrendszerről, akár egy egyszerűbb megoldásról van szó, mindenképpen a szűrt víz fogyasztása a legjobb és a legfelelősebb döntés. Nem csak azért, mert sokkal olcsóbban jutunk hozzá az ugyanolyan – illetve nem egy esetben jobb – minőségű ivóvízhez, hanem azért is, mert így nem pazaroljuk a bolygó erőforrásait feleslegesen, ehhez pedig mindössze pár apró, ámde mélyen berögzült szokáson kell változtatnunk. Eleinte persze lehet, hogy kissé kényelmetlen – vagy inkább szokatlan – lesz a saját palackunkat tölteni, és az is előfordulhat, hogy egyszer-egyszer elfelejtjük magunkkal vinni. Ám idővel megszokássá válik, és azt vesszük észre, hogy már nem is értjük, miért is vásároltuk meg drágán azt, ami szinte ingyen folyik a csapból.

Az otthoni ivóvíztisztításnak pedig a legegyszerűbb és biztonságosabb módja, a CityWater által nyújtott szolgáltatás. Ötvöztük az optimalizált víztisztító rendszereket egy kényelmes és teljeskörű háttértémogatással és folyamatos garanciával.

VELÜNK BISZTOSRA MEHETSZ

 

Annyira erős garanciákat vállalunk, ami egyedülálló a területen. Ezt csak azért merjük bevállalni, mert biztosak vagyunk abban, hogy a gondosan megtervezett rendszereink és szolgáltatásunk nálad is maximálisan teljesítik az elvárásokat.
Mivel vállaljuk ezeket a garanciákat, ezért te a legnagyobb biztonságban érezheted magad. Te semmit sem kockáztatsz!

 

Éves karbantartás

Mi figyelmeztetünk az aktuális karbantartásra. Neked nem kell semmilyen időpontot megjegyezned.

Teljes körű garancia!

Garanciát vállalunk az egész rendszerre! Ha problémád adódik, bízd ránk! Nekünk fontos a kényelmed!
Nincs kiszállási díj és alkatrészköltség az ügyfeleinknek.

Nincsenek egyéb költségek

Berendezéseinkhez folyamatosan kedvező áron lehet hozzájutni.